2012. február 23.
felhasználónév:   jelszó:  
Szép eredmények a Mikes Kupán
katonasuli.hu / 2011-12-07 09:36:00
A battonyai Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola és az UTC ÍSE (Szeged) 2011. november 11-12-én rendezte meg az IPSC (International Practical Shooting Confederation) Action Air Pisztoly Level II és IPSC AA Puska DEMO verseny „Mikes Kupa” elnevezésű sporteseményt az iskola tornatermében és a városi sportcsarnokban.

Az országos verseny fővédnöke dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium Kabinetfőnöke volt, akit Szabó Zoltán őrnagy, a HM KatonaSuli programjának kapcsolattartója és Lipták József őrnagy, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetője képviselt.

A hagyományteremtő rendezvény célja, hogy a KatonaSuli programban részt vevő tanulók is megismerjék a dinamikus lövészsport alapjait, amit teljesen biztonságos környezetben, védőeszközökkel és szakmai felügyelet mellett tehetnek meg. A diákok a lövészettel kapcsolatos elméleti ismereteik bővítése mellett a gyakorlatban is kipróbálhatták tudásukat. A sportággal való megismerkedés hatékonyan hozzájárult a Katonai alapismertek tantárgy gyakorlati oktatásához, továbbá hosszútávon az IPSC sport részére egy utánpótlás-bázis is kiépíthető. A rendezvény egy országos verseny is egyben, ahol a tanulók az eddig megszerzett tudásukat szervezett körülmények között is összemérték egymással. A Mikes Kelemen Középiskola e programba való bekapcsolódásának előzménye az, hogy tanulóik rendszeresen részt vettek a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség által támogatott hasonló, de terepen zajló versenyeken, ahol szép eredményeket értek el.

Az IPSC Aircup dinamikus lövészsport áprilisi országos versenyen junior standard (pisztoly) kategóriában Dávid Dominik 2. helyezést ért el, 3. lett Szucsik András; felnőttekkel való összesítésben Dávid Dominik 6. lett. A dinamikus lövészsport júniusi Viktória Kupáján standard (pisztoly) kategóriában összesítésben Dávid Dominik 3. helyezést ért el, 9. lett Szucsik András. A 2011. októberben rendezett versenyen pedig junior 1. lett Dávid Dominik (11. b), 2. lett Szucsik András (10. c), 3. lett Gurmai László (10. c) tanulónk. Felnőttekkel való összesítésben 2. lett Dávid Dominik.

A 2011. november 11-12-én rendezett Mikes Kupa versenyen junior standard (pisztoly) kategóriában a lányoknál Sarkadi Andrea (11. c) I. helyezést ért el, fiúknál I. lett Szucsik András (10. c), II. Jenei Dániel (11. b); junior puska kategóriában I. Szucsik András (10. c), II. Jenei Dániel (11. b). Felnőttekkel való összesítésben III. lett Szucsik András. Ezzel a teljesítménnyel a junior Mikes Vándorkupát egy évre magáénak tudhatja András.

Az oklevelek, érmek és ajándékkönyvek átadásakor Lipták József őrnagy hangsúlyozta, hogy a honvédelmi nevelés népszerűsítése és a katonai alapismeretek tantárgy tanításának erősítése a Honvédelmi Minisztérium fontos feladata, ezért támogatták ezt a lövészversenyt is. A felnőtt versenyzők közül pisztoly és puska kategóriában is Gecsei Márton lett az első, így a felnőtt Mikes Vándorkupát is ő vihette haza.

Részletes eredménylista a http://www.mdlsz.sport.hu honlapon a „Versenynaptár 2011”- nál olvasható.

A verseny iskolai szervezője és a battonyai tanulók felkészítő tanára Tóth Mihály rendőr főtörzs-zászlós, aki a katonai alapismereteket, a belügyi rendészeti ismereteket, valamint a lövészetet tanítja, és az iskola lövészklubját is vezeti.

 

Média
tovább a galériákhoz
tovább a videókhoz
Linkajánló







MAGYAR HONVÉDSÉG
TÉRKÉP
TANKÖNYV
A tankönyv a Zrínyi Média digitális könyvtárából letölthető!