2012. február 23.
felhasználónév:   jelszó:  
Jutalomút a legjobbaknak
Gémes Ildikó / 2011-12-03 08:19:00
A KatonaSuli program keretén belül a fővárosban tettek látogatást a szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola tanulói. A jutalomúton 25 tanuló vett részt Jaksa Tibor nyugállományú alezredes vezetésével.

Jaksa alezredes röviden tájékoztatott arról, hogy a szeptemberben elkezdett programban jelenleg 83 diák vesz részt az intézményben. E tanulók szakmunkás végzettséggel rendelkeznek és két éves intenzív érettségi felkészítés keretében tanulják a katonai alapismereteket, választható tantárgyként. A cél a középfokú és emeltszintű érettségi letétele. A képzés heti hét órában valósul meg, amely egészségügyi, biztonságpolitikai ismereteket, alaki foglalkozást, harcászatot és ezen belül még két órában katonai testnevelést egyaránt tartalmaz.

Elsőként Európa egyik leglátványosabb parlamentjébe látogattak el a diákok, ahol Matus Gábor zászlós mutatta be a belső építészeti jellegzetességeket, megtekintették a Szent Koronát és ezzel együtt a honvéd koronaőrök munkáját, valamint a karzatról megnézték az üléstermet. A honvédelmi és rendvédelmi bizottság munkájába Homola Csaba dandártábornok, a HRB katonai szakértője avatta be a diákokat, akik a teremben érdeklődéssel hallgatták ennek a munkának a szépségeit és nehézségeit. Azt is megtudták, hogy a dandártábornok örömmel fogadja a honvédelmi neveléshez kötött kezdeményezéseket. Reméli, hogy a következő katonagenerációt láthatta vendégül és az elmondottak, segítséget adtak a pályaválasztás megerősítésében.

A látogatás a főparancsnok rezidenciájában folytatódott tovább, ahol Szegő László dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal honvédelmi főosztályvezetője, főhadsegéd fogadta a csoportot. A Sándor-palota bemutatása a patinás épület múltjának és jelenének történetével kezdődött, majd bejárták azokat a termeket, szalonokat, amelyekben a köztársasági elnök mindennapi és protokolláris feladatait látja el. A diákokat szemlátomást lenyűgözte az az enteriőr, amibe belecsöppentek, még annak ellenére is, hogy megtudták az egykori berendezés megsemmisült. Egy részét az archív képek segítségével készíttették el, más darabokat pedig hasonló korú, hasonló karakterű tárgyakkal helyettesítettek. A kertből megcsodálták Budapest panorámáját, majd egy csoportképet készítettek a különleges látogatás emlékére.

Az egész napos programot az MH Támogató Dandár Petőfi Sándor budaörsi úti laktanyájában zárták. Az alaki pályán megtekintették a Honvéd Díszzászlóalj alapvető díszelgési tevékenységét, a Különleges Díszelgő Csoport bemutatóját, a Központi Zenekar gyerpshowját. A látványos koreográfia és a szemléltetés megértéséhez Szűcs Péter százados, a Honvéd Díszzászlóalj törzsfőnökének kommentje adott segítséget. A Maléter Pál Rendészzászlóalj sátránál megnézték, és kézbe vették a rendészek mindennapos feladatai során használatos eszközöket, valamint a rendszeresített fegyvereket. Pristyák János mérnök ezredes, az MH TD MH Híradó és Informatikai Rendszerfőközpont parancsnoka, egyben a dandár parancsnokának helyettese mutatta be az alakulat felépítését, feladatrendszerét, valamint azokat a képességeket, mellyel rendkívüli helyzetben rendelkeznek.

Fábri János diák elmondta: „A mai nap nagyon különleges volt számomra, hiszen még sosem jártam a parlamentben vagy a Sándor-palotában. Olyan élményekkel gazdagodtam, amiket nem fogok elfelejteni. Érdekesnek tartottam a Támogató Dandár feladatkörét és örömmel töltöttek el az alakulótéren látottak, ezek láttán én is egyre nagyobb motivációt érzek arra, hogy a katonai pályát válasszam.”

 

Média
tovább a galériákhoz
tovább a videókhoz
Linkajánló







MAGYAR HONVÉDSÉG
TÉRKÉP
TANKÖNYV
A tankönyv a Zrínyi Média digitális könyvtárából letölthető!