2012. február 23.
felhasználónév:   jelszó:  
Katonai alapismereti tábor Hejcén
Molnár Pál tartalékos őrnagy / 2011-11-21 09:26:00
Katonai alapismereti táborban vehettek részt a Abaújkéri Wesley János Iskola tanulói az ősz folyamán. A Wesley János Intézmények helyi tagintézménye hosszú előkészítő munka eredményeként, 2010 szeptemberében csatlakozott a Katonasuli programhoz. Az alábbiakban a MATASZ megbízott megyei elnökének beszámolóját közöljük a táborról.

Az intézmény hátrányos és kiemelten hátrányos helyzetű fiatalok oktatását és gondozását végzi. Ennek az áldozatos munkának köszönhető, hogy immáron két évfolyamon zajlik a katonai alapismeretek tantárgy elsajátítása és a fiatalok hazafias nevelése. Már 2010-ben is felmerült az iskola vezetésében, valamint az oktatást végző Magyar Tartalékos Szövetség tagjaiban, hogy az elméleti oktatást kézzelfoghatóvá kellene tenni egy gyakorlati képzéssel is, melyet – a fiatalok igényéhez és érdeklőséhez leginkább illő – katonai tábor keretén belül lehet megvalósítani. Ebben partnerre találtunk a Wesley János Lelkészképző Főiskola, mint anyaintézmény és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, mint fenntartó egyház vezetőiben.

A tábor megszervezéséhez a 2010/2011-es tanév végén kaptuk meg a hozzájárulást az intézmény vezetésétől. Lehetőséget biztosítottak arra, hogy a Wesley Intézmények nyári gyermektáborát 2011. szeptember végén erre a célra igénybe vehessük Hejcén. A helyszín kiválasztása több okból is szerencsésnek volt mondható. Egyrészt jól felszerelt épületben, közel 1,5 hektáron a tábor igényeinek megfelelő körülmények között rendezhettük be az elméleti és a gyakorlati feladatok helyszíneit és biztosítani tudtuk az életkornak és egyéb szempontoknak megfelelő elhelyezési körleteket is.

A katonai tábor előkészítésében és színvonalas lebonyolításában jelentős szakmai és anyagi támogatást kaptunk az anyaintézménytől, aki az elhelyezést és élelmezést, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei MATASZ-tól és tagszervezetétől, a „Rongyosok” Kulturális és Hagyományőrző Egyesülete vezetésétől, akik a „kiképző állományt”, valamint rajtuk keresztül az etyeki filmstúdió munkatársaitól, akik a bemutató színházi kellék fegyvereket biztosították számunkra.

A tábor programja változatos volt. A nyitónapon megtartottuk a biztonsági és balesetvédelmi oktatást, ismertettük a táborrendet. Ezen a napon felmértük a hallgatók fizikai állóképességét, majd rajokba szerveztük a tábor résztvevőit, kineveztük a szakaszparancsnokot, a rajparancsnokokat. Egyenruhabemutatót tartottunk a támogatók gyűjteményéből. Mindenki választhatott a bemutatott magyar és NATO egyenruhák közül, melyet a tábor ideje alatt viselhettek is. Az első nap programjához tartozott egy önvédelmi bemutató és oktatás is, melyet a velünk együttműködő rendőrség tagjai tartottak. A feszes program este tábortűzzel és ismerkedési esttel zárult.

A tábor második napján a tájoló használatát, térkép- és tereptani ismereteket sajátították el fiataljaink. Az elméleti képzést követően egy 15 kilométeres gyalogtúrát rendeztünk a település határában kezdődő Zemplén hegységben. Az útvonalon gyakorlatban is elsajátíthatták a hallgatók az elméletben tanultakat. Útközben tájékozódási, térkép és tájoló használati feladatokat oldottak meg. Úticélként felkerestük a 2006 januárjában, a 747 méter magas Borsó hegyen történt szlovák katonai repülőgép katasztrófa helyszínét. A táborhelyre visszatérés közben, a hegyek között újabb feladatokat hajtottak végre hallgatóink, ahol ízelítőt kaptak a katonai alakulat menetben történő védelméből, valamint előőrsök, szárnyak és utóvédek feladatait gyakorolhatták.

A tábor harmadik napja a túlélési ismeretek elsajátításáról, eszköz nélküli tűzgyújtásról, a katonai kötéltechnikák alkalmazásáról szólt. Diákjaink megismerkedtek a túléléshez szükséges eszközök, többek között a kés, az egészségügyi felszerelés, az álcaháló és sátorlap különböző módon történő felhasználásával, az ideiglenes szálláshely kialakításával, továbbá a kötélen ereszkedés, és kötélhídon átkelés módszereivel. A változatos program további részében a Mezőkövesdi Városi Rendőrkapitányság vezetője előadásában bemutatta a fiataloknak a rendőrség szervezeti felépítését, a szakterületek munkáját, valamint egyes bűnmegelőzési feladatokat, kiemelve a kábítószer és a szervezett bűnözés veszélyeit, és a védekezés módszereit.

A tábor negyedik napja ígérkezett a legizgalmasabbnak. Terroristák „rabolták el” a tábor parancsnokát és váltságdíjat követeltek érte. A hallgatók feladatul kapták, hogy ismerkedjenek meg a Magyar Honvédség és más szövetséges haderők rendszeresített kézifegyvereivel, majd kiképzőik segítségével szervezzenek meg egy szabadítási akciót. A nap folyamán fegyverismereti foglalkozás során megtanulhatták a gépkarabély, a mesterlövész puska és más tűzfegyverek részleges szét- és összeszerelését, valamint az alapvető fegyverkezelési és biztonsági rendszabályokat. Valamennyi hallgatónk részt vehetett egy „lövészeten”, ahol vaklőszerrel végrehajtották a felkészítés utolsó fázisát is. A nap és a tábor programjának csúcspontja a harci feladat végrehajtása volt, melyre meghívtuk az iskola vezetését és tanulóit is. A látványos szabadítási akcióban minden diák részt vett, és az természetesen a terroristák megsemmisítésével, valamint a túsz épségben történt kiszabadításával végződött. A katonai tábor utolsó napján megkoszorúztuk a községben felállított szlovák katonai emlékművet, majd a táborban megemlékeztünk az 1948-49-es forradalom és szabadságharc első sikeres csatájáról, és a pákozdi hősökről. A program zárófejezeteként értékeltük az elvégzett feladatokat, dicséreteket adtunk át a legsikeresebb hallgatóknak.

A tábort értékelve megállapíthatjuk, hogy a diákjaink legjobb tudásuk szerint látták el a meghatározottakat, kihívásnak tekintették és a legnagyobb odaadással végezték el a kiképzés minden feladatát. Kedvvel és fegyelemmel „viselték” a korai ébresztőt, a reggeli tornát és az alakias viselkedést, valamint a feszes napirendet. Élvezték, hogy olyan fegyvereket foghattak a kezükbe, amit a filmekben láthattak, vagy amiről „apa és nagyapa” mesélt. Büszkék voltak, hogy elsajátíthatták az alapvető túlélési ismereteket, azokat alkalmazni is megtanulták. Köszönet Nekik az odaadásért. Külön köszönetet kell mondanunk a lebonyolításban részt vevő támogatóknak, így a teljesség igénye nélkül: a „Rongyosok” a biztosított egyenruhákért, katonai anyagokért és eszközökért, továbbá színházi fegyverekért, Budai Sándor igazgató úrnak a tábor megszervezéséért.

Média
tovább a galériákhoz
tovább a videókhoz
Linkajánló







MAGYAR HONVÉDSÉG
TÉRKÉP
TANKÖNYV
A tankönyv a Zrínyi Média digitális könyvtárából letölthető!