„A KatonaSuli program foglalja keretbe azokat a törekvéseket, mely az oktatáshoz kapcsolódva nagy hangsúlyt fektet az egészséges életmódra nevelésre, a fizikai állóképesség növelésére, a fegyelemre, a pontosságra és a hazaszeretetre nevelésre”, mondta megnyitó beszédében Hatvani Árpád dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Főosztály vezetője. „Szerencsére a bajtársiasság, a fegyelem, a rend és pontosság értékeinek közvetítése nem csak a Honvédség számára fontos, hanem ugyanilyen jelentőséggel bír a más rendvédelmi szervek esetében is, de hasznossága elsősorban a család, az iskola a társadalom és a magánélet területén jelentkezik. Példaként emelem ki azokat a tanulókat, akik elnyerték a HM Béri Balogh Ádám középiskolai Ösztöndíját. Ezt az ösztöndíjat azok a tanulók kaphatják, akik kiemelkedő tanulmányi eredményeik mellet, részt vesznek a katonai alapismeretek tantárgy oktatásán, példás magaviseletű értékelést és testnevelésből legalább jó érdemjegyet szereztek. Külön öröm számomra, hogy a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskolából több diák is megfelelt ezeknek a szigorú feltételeknek”, fogalmazott.

Hatvani Árpád kiemelte: nem gondolja, hogy az óvodáknak, iskoláknak bajnokképző tanfolyamnak kellene lenniük. „Sokkal inkább egy az életre felkészítő az élet szerves részét alkotó térként kell szerepelnie egy iskolának, ahol egy reális világba történő kilépésre készítjük fel a diákokat. Pontosan ezért kiváló alakalom ez a mai nap a tanulók számára, hiszen itt az elméletben megtanultakat próbálhatják ki a gyakorlatban. Testközelből tekinthetik meg a kiállított eszközöket, tájékoztatást kaphatnak a megjelent képviselőktől a hivatásról és a szolgálati feladatokról. A versenyzők összemérhetik erejüket a különböző versenyszámokban csapatként összedolgozva segíthetik egymást a jobb eredményekhez”, mondta, és kellemes ismeretszerzést, illetve jó versenyzést kívánt a megjelenteknek.
A megnyitó után több lövés robaja hívta fel a figyelmet a jól szervezett színes programra, amely az 1848-as Honvéd hagyományőrző bemutatóval, majd az MH Ludovika Zászlóalj közelharc-és harcászati bemutatójával folytatódott. Ezután a tűzoltóautó szirénájának jelére indult meg a több állomásból álló verseny (például akadálypálya, gránátdobás, íjászat és airsoft-lövészet). Ezzel párhuzamosan a Honvédségi és rendvédelmi szervek több helyszínen mutatták be eszközeiket és főbb tevékenységük jellemzőit.
A II. világháborús Amerikai Katonai Hagyományőrző Egyesület és a Szent László Hadosztály hagyományőrzői a világháború ruházatát és eszközeit mutatták be az érdeklődőknek, Szabó „Topi” Zoltán világbajnok segítségével a vadászpilóták életébe nyerhettek betekintést a diákok, a toborzók standjainál pedig gyakorlati információkkal gazdagodhattak a katonaéletről.
Nem hiányozhattak a napról a rendőrség, a kataszrófavédelem, a mentők, a tűzoltók és a büntetés-végrehajtás és több civil szervezet képviselői sem. A Honvédségi és rendvédelmi szerveket képviselő résztvevők egy helyszínre szervezésében és vendégül látásában az iskola mellett a MATASZ is tevékenyen szerepet vállalt.
A legügyesebb diákok egy izgalmas versennyel és színvonalas bemutatókkal tűzdelt nap után értékes nyereményekkel és díjakkal gazdagodva kezdték meg az őszi szünetet.