2012. február 23.
felhasználónév:   jelszó:  
Együttműködés a honvédelmi nevelés erősítéséért
Draveczki-Ury Ádám / 2011-10-27 12:58:00
Együttműködési megállapodást írt alá október 27-én Hatvani Árpád dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Főosztály (HM HPF) főosztályvezetője, illetve Dr. Strommer József, a Védelmi Információs Központ kiemelkedően közhasznú Alapítvány (VIKA) kuratóriumának elnöke.

Az együttműködés célja a KatonaSuli program kiterjesztésével a magyar ifjúság honvédelmi nevelése, a Magyar Honvédség társadalmi támogatottságának erősítése, a katonai pálya és honvédség népszerűsítése. Ennek elsődleges eszköze a Katonai alapismeretek tantárgy oktatása: a megállapodás értelmében a felek közösen dolgoznak majd a választható érettségi tantárgytárgy budapesti középiskolákban történő elterjesztése, az oktatás beindítása és szakmai támogatása, illetve színvonalának emelése érdekében.

A HM HPF az együttműködés keretében vállalta, hogy támogatja és szakmai segítséget is nyújt az alapítványnak a budapesti középiskolákban a katonai alapismeretek oktatásának előkészítésében. A Hatvani dandártábornok által vezetett főosztály a jövőben igény szerint be is vonja majd az alapítványt a programmal kapcsolatos folyamatokba, tervekbe. Az alapítvány a honvédelmi nevelést támogató KatonaSuli programhoz kapcsolódva alapvetően tanácsadási, tájékoztatási és szervezési tevékenységgel működik majd közre a középiskolai oktatási-nevelési közfeladatok ellátásban. Ennek keretében elsősorban célzott tájékoztatást, szakmai tanácsot nyújt majd a Katonai alapismeretek oktatását végző, vagy azt beindítani szándékozó oktatási intézményeknek és pedagógusoknak.

 

Fotó: Tóth László

Média
tovább a galériákhoz
tovább a videókhoz
Linkajánló







MAGYAR HONVÉDSÉG
TÉRKÉP
TANKÖNYV
A tankönyv a Zrínyi Média digitális könyvtárából letölthető!